Egy csoki és egy kávé közben pont azon morfondíroztam, hogy egy lány, azaz nő, azaz a kettő közötti, mivel is foglalatoskodik belül, mármint fejben. A mai huszonéveseket 3 dolog foglalkoztatja: 1. pénz, 2. karrier, 3. hogyan szedjek össze egy olyan pasit, aki eltart? Arra jutottam, hogy hála az égnek az én baráti köröm nem ilyen, és én sem!!!!!Rájöttem, hogy mi barátnők, kemény mag 4 fő, azon sopánkodunk, hogy mindannyian szinglik vagyunk. De vajon miért?! Én ezen gondolkoztam el. Néha már ezzel is kelek. Személy szerint sem én, sem a barátnőim nem tartoznak a "mai huszonévesek" kategóriájába. De akkor miért mi vagyunk egyedül? Kezdek rájönni, hogy a férfiak nem becsülik, nem akarják, az olyan lányokat mint mi. Mi milyen lányok is vagyunk? 3 dologgal jellemezném: 1. szeretet, 2. család, 3. tisztelet. Miért pont ez a 3? Nos nagyon egyszerű. Nem érdekel a kurva pénz, a csalás, nem érdekelnek a tökéletes testű barmok, akiknek akkora egójuk van, hogy már nem látsz tőlük. Mégis azt látom, hogy egyedül vagyok. Induljunk ki, az elmúlt pf. 5 évből? 21 évesen vége lett egy komoly kapcsolatomnak. Tényleg szerelmes voltam, sokat eltűrtem, sokszor én gondolkoztam helyette...valljuk be, ez nem túl férfias dolog az ex részéről. Azt kezdtem észrevenni, hogy azóta senkit nem találok. Mintha nem is lenne másik felem, nem is lenne olyan férfi aki érdemesnek tartana valamire. Mert igen, itt a kulcsszó, úgy gondolom, hogy a tökéletes társ valamire tart, és kölcsönösen tartják egymást valamire. Van egy közös hajó, amire felszálltok, s együtt utaztok. Az a nagy rohadt helyzet, hogy ezt senki nem tudja értékelni. Elmúlt pár hónapban volt pár sikertelen randi. Leültem kávézni sok fafejjel...mégis azt láttam, hogy nem merik megmondani, amit gondolnak. Hogy talán nem te vagy az akit keresek. És akkor mi van ha megmondja?!Szerintük behisztizem?!Áh, abból a korból már kinőttem...Mégis közülük volt 1 férfi, akire azt tudtam mondani, hogy tartom valamire. Nem a pénze miatt, sem a pozíciója miatt, sem az ismeretsége miatt, hisz nem is ismertem. Annyiszor nem is voltam vele, hogy erről egyáltalán képet kapjak. Úgy gondoltam, hogy ő vele lehet kezdeni valamit. Valami közöset. Nagyon nehezen adom fel az életem feletti uralmat, de neki valamiért mégis engedtem volna.Igen, VOLNA!Ugyanis egyik napról a másikra, azt sem tudom hova lett!És elgondolkoztam, hogy ennyire naiv lennék? Csak egy buta kiscicát látott bennem???És miért? Mik voltak azok az okok, amik erre a következtetésre vitték?Nem tudom. Sajnos erre nem tudom a választ, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem is fogom megtudni. Most itt ülök, gépelek reményvesztetten. Megint. Már nincs kedvem fáradozni a másik felem megtalálása végett. Már nem érdekel. Egyedül szar dolog lenni, de ha nem kellesz senkinek, azt is el kell tudni fogadni. Ilyen az élet. Amit elfelejtenek közölni, mielőtt megszületünk. Biztosan az ilyen nőkből lesz a tipikus karrierista. Valahogy arra sem vágyom. Vágyom arra, hogy legyen egy társam, legyen közös hajónk, utazzuk be ezt a göröngyös életet, és azért pottyantsunk 1-2 kölköt. De azt hiszem ez nem az én utam lesz. Az én utam teljesen más, amit oda fent szántak.Remélem azért világmegváltónak nem kell lennem. Az is nehéz feladat lehet. Na vissza megyek tanulni....mert lehet, hogy jogászból Dunát lehet rekeszteni, de olyan jogászból, aki mindig is ez akart lenni, olyanból nem :)

Szép napot Blogocskám:)