Visszatérve a tegnap írottakhoz, azon gondolkodtam, hogy vajon miért tűnnek el a pasik nyomtalanul, egyik napról a másikra?

Szinte ez népbetegség köztük...

Minden barátnőm erre panaszkodik, hogy egy ideig tök jó, egyértelmű, hogy akar valamit, fennáll a kölcsönös szimpátia, s hirtelen egyik napról a másikra, eltűnik...

Szerintem emögött az lehet, hogy meggondolta magát, csak épp bassza elmondani. De vajon miért?!A konfrontáció miatt??? Most meddig tart nyögni emilben egy kurva sort? Rájöttem, hogy a férfiak gyávák. Nagyon gyávák. Sokuk életcélja az, hogy kihasználják a nőket. Igen, az elmúlt hetekben velem is ez történt. Ilyenkor a nők napokig azon agyalnak, hogy vajon elrontottam valamit???De mit?! S mikor az indulatok lecsillapodnak, már azon kapjuk magunkat, hogy felesleges ezen kattogni, s rá szánni az időt. Az a véleményem, igaz még nem szikla szilárd, hogy ha egy pasi arra nem tart, hogy legalább 1-2 szóban megüzenje, annak komoly belső-lelki eldeformálódásai vannak. Hiszen ha egyenes vagyok, akkor nem félek, hogy megmondjam. Komolyan nem értem a férfiakat. Persze jön a szokásos sablon duma a barinőktől, hogy még nem találtad meg az igazit, aki passzol. Szerintem nincs igazi. Pusztán az van, hogy van egy mérce, amin belül tolerálsz, s eltűröd. De igazi, tökéletes pasi nincs. S nekik sem kéne ezt elvárni tőlünk, nőktől. Inkább a harmóniára törekedni. Volt már ismerős, aki megjegyezte, hogy nekem már rég feleségnek kéne lennem, s szülni gyerekeket, s nem érti miért nem ez történik? Hát én sem...pontosabban értem. Emögött az van, hogy túl naiv vagyok, elhiszem az utamba jött férfiakról, hogy egyenes ember. Tulajdonképpen a történésekből arra lehet következtetni, hogy egyenes férfival még nem találkoztam. S nagyon kíváncsi leszek, hogy utamba kerül-e egy ilyen :) Ha nem, akkor valószínűleg egyedül fogok élni. Ma már minden megoldható. Nincs ki csináljon gyereket? Majd örökbe fogadok :) Vagy felveszem a harcot az büntető-igazságszolgáltatás kegyetlenségei ellen, s szinte minden elnyomott a kis gyermekem lesz :) Nem tudom. Most reményvesztett vagyok. De azt tudom, hogy ilyenkor az a legjobb, ha csináljuk a mindennapi rutinos dolgainkat. Egy idő után arra eszmélünk, hogy már nem is fáj, nem is kattogsz olyan kérdéseken, amelyekre soha nem kapod meg a választ.

Szép napot Blogocskám!